A KLÉSÁK, A FÁJDALOM FORRÁSAI

„A belső világunk vizsgálatához szükséges, hogy égjen bennünk a vágy a belső állapotaink és potenciáink megismerésére.” (Swámi Ráma, A jóga útjai)[1]

A klésák, az elterelő tényezők, azok a dolgok, amelyek kulcstényezők a mi szenvedésünkben. Patanjali Jóga szútráinak kommentátora, Vyasa kétfajta vrittit határoz meg. Más szóval kétfajta mentális működésmódot. Ez a kétfajta pedig a klista típusú működésmód, és az a-klista típusú működésmód. A klista szó azt jelenti, hogy szenvedésteli, vagy szenvedést okozó. Az „a” egy fosztóképző a szó előtt. Így a szó azt jelenti, hogy a nem szenvedésteli, vagyis a nem szenvedést okozó.[2]

Attól függően, hogy milyen típusú vrittiket művelünk magunkban, annak megfelelő szamszkárákat fogunk kialakítani,[3] s annak megfelelő karmát fogunk összegyűjteni, és annak megfelelő eredményeket fogunk elérni, és learatni. Ugyanis ezek a szamszkárák magukhoz hasonlatos vrittiket állítanak elő, aztán az ily módon előállt vrittik pedig ugyancsak hasonló szamszkárák lenyomatát hozzák létre. És ezekből a szamszkárákból ugyancsak ehhez hasonlatos vrittik emelkednek a felszínre. Tehát a vrittiknek, és a szamszkáráknak ez az egymást megerősítő körforgása folyamatosan örvénylik, történik bennünk éjjel, és nappal. Ez egyben a legalapvetőbb építőköve is a karma elméletének, a karma megértésének. Tehát gondold meg, a jövődre nézve milyen típusú karmát szeretnél. És a válasz abban rejlik, hogy milyen típusú szamszkárák lenyomatát hozzák létre benned a jelen vrittijei. Ha klista típusú vrittikkel rendelkezel, ezek klista típusú szamszkárákat hoznak létre benned, a szenvedésteli szamszkárákat. És ezekből természetesen saját magukhoz hasonlatos vrittik születhetnek. Majd ezek a vrittik válnak belső hajlandóságaiddá, amelyek arra vezetnek, hogy mindig ismételd újra, meg újra ugyanazokat a dolgokat. Tehát ez folyamatos körforgásban történik. Azt mondják a jógik: Vágd át! Most! Most vágd át! Most, ebben a pillanatban változtasd meg a vrittijeid irányát. Hogy ezáltal a szamszkáráid iránya is megváltozzon. Hogy az aklista szamszkárák ezáltal majd aklista vrittiket hozzanak létre, és ezáltal aklista karmád gyűljön össze, ne szenvedésteli karmád.

A szenvedésteli vrittiket Patanjali a második fejezetben klésáknak hívja. Tehát, amikor klésákról beszélünk, akkor valójában klista vrittikről és klista szamszkárákról beszélünk.

A klésák

A klésák, a fájdalom-kiváltó szennyfoltok ötrétűek.

1.     Avidja – tudatlanság,

Az avidya, vagy a tudatlanság az a talaj, vagy az a tér, amelyben az összes fennmaradó négy kibontakozik. Mind a további négy az avidjából fakad, és egyben fenn is tartja az avidját.

Amikor az Örökkévalót tévesen nem Örökkévalónak tekintjük, amikor a nem Örökkévalót tévesen Örökkévalónak tekintjük, amikor a tisztát tévesen tisztátalannak tekintjük, amikor a tisztátalant tévesen tisztának tekintjük, amikor a fájdalmat tévesen örömnek tekintjük, az örömöt tévesen fájdalomnak. És az eddig említett három azért fordul elő, mert alapvetően az igazi Ént nem énnek hisszük tévesen, és a nem ént pedig tévesen az igazi Énnek hisszük. Pl. amikor azt mondom: én, ugye akkor egyből magadra, a testedre mutatsz. És azt hiszed, hogy ez a te éned. De a tested, és az elméd az nem az Én. Az egyetlen igaz Self az Én, a purusha. Az egyetlen igaz Én, vagy Self, vagy önvaló, az Atman. És ezzel nem azonosulsz. És ez az az alapvető tudatlanság, amelyből a tudatlanság összes többi formája fakad, és származik.

Röviden:

·         az örökkévaló összetévesztése a nem-örökkévalóval.

·         a tiszta összetévesztése a tisztátalannal,

·         az öröm összetévesztése a fájdalommal

·         az én összetévesztése a nem-énnel

2.     Aszmita: hamis én-ség

Aszmita az, mikor a tiszta nem-kettős természetű Tudatosság elfelejti, hogy ő nem-kettős (avidja), és elkezd individuumként játszani. A tiszta lelki Önvaló összetévesztése ez a test-elmével és a külső anyagi környezettel. Ez a második elszíneződés szinte egy időben jelentkezik az avidjával. Ez az én-ségnek még egy nagyon szubtilis fátyla, még nincs jellemvonása, egyéni létezőként jelenik meg, ami aktiválja az elme négy funkcióját. Ez egy elég összetett, és sok-sok részlettel rendelkező téma.

3.     Rága: ragaszkodás

Egy látszólag külön álló individuum magára ölt ragaszkodásokat. Ez az érzelem, érzület, érzés, abból a tapasztalatból fakad, amiről azt gondolod, hogy az egy kellemes tapasztalat. Ez nem más, mint a ragaszkodásod az élvezethez, és az élvezet forrásaihoz. Ezáltal születnek a további hamis önazonosságok.

Maga a rága szó azt jelenti: szín. Vagyis minden dolog, amely a világból az elmédben tükröződik, egyfajta színt hagy az elmédben. Színezett üvegen keresztül látsz, ugyanis az elme viseli magán ezeket a színezett üvegeket („tükör által homályosan”). Te pedig teljesen hozzá vagy tapadva, ragaszkodsz ehhez a fajta tapasztaláshoz.

4.     Dvésa: ellenszenv, undor, taszítódás

A dvésa pedig a taszítódás, az elfordulás, az a valami, amely kíséri, és követi a fájdalomteljes tapasztalásokat. A megszületett „én” nem szeret valamit. Ez is hozzájárul a hamis én-ség, az egó épüléséhez.

5.     Abhinivésa: félelem a haláltól

Ez minden félelem alapja. Abból fakadóan, hogy azt gondolod, hogy a test vagy, ezért azt gondolod, hogy amikor a test megszűnik, akkor te is megszűnsz. Éppen ezért azt mondod: „Ó, Istenem, bárcsak ne szűnnék meg!” Ez az egész megszállottság a halálüggyel kapcsolatban. Tehát még a legtanultabb emberek is kényszeredettek ebben a dologban, teljesen függetlenül attól, hogy hány vallásnak hány szentiratát olvasták már végig. Valahogy ez egy ilyen kényszeredett megrögzöttség, hogy „Jaj, csak ne haljak meg, ne haljak meg!” Ez az avidjából fakad, az avidja terében művelődik és táplálódik, hiszen a testet, a nem ént gondolod énnek. És aztán ez így árad tovább életről életre.

Ezek mind olyan rétegek, vagy elszíneződések, ami fátyolt vet a tiszta tudatra. A jóga egész folyamata az elszíneződések uralásáról, megszüntetéséről szól, hogy a „látó” meg tudjon pihenni igaz természetében.

A klésák négy típusú aktivitásban működhetnek.

·         a parszupta, a szunnyadó állapot;

A klésák aktivitásának e szintjén olyan szamszkárákról van szó, amelyek megnyilvánulatlanok maradnak. Ez annyit jelent, hogy ebben a pillanatban egyszerűen nem aktívak. A tudattalan elmédben azonban ott van ez a fájdalomteli érzelmi lendület, és ebben a szunnyadó állapotában arra vár, hogy egy érzékelhető külső tárgy ezt felébressze, életre keltse, kihívja. Azt is mondhatnák, hogy ezek a szunnyadó szamszkárák amolyan érzelmi potenciálok, lehetőségek. Lehet, hogy évekig sem, vagy akár ebben az életben sem kerül aktiválásra ez a klésa, de egy napon majd biztosan. Amikor mély álomtalan alvásban vagy, akkor minden vágy ideiglenesen parszupta állapotban van, mindaddig, amíg az egyik aktívvá nem válik, s fel nem ébreszti az összes érzéket és elmefunkciókat és sok más vágyat. „Ez egy új nap, ébresztő! Játszunk!” Vjásza a kommentárjában nagyon gondosan megkülönbözteti a szunnyadó állapotot, tehát ezt a nem aktív, de jelenlévő állapotot azoktól a klésáktól, amelyeket már gyökerestől eltávolítottunk és felszámoltunk. A klésákat, az un. bölcsesség tüze semmisíti meg, a legmagasabb szamádiban, az aszampradzsnjáta szamádiban. Csak ekkor van az, hogy ezek a szamszkárák elveszítik azt a bennük rejlő látens képességet, hogy fájdalmat okozzanak. Tehát még a szamádi alacsonyabb szintjein is, mint pl. amilyen a szampradzsnyáta szamádi, bizonyos klésák szunnyadó állapotban azért megjelennek, jelen vannak a meditáció ezen igen-igen magas állapotában is.

·         a tanu, az elvékonyított állapot.

Amikor egy vágy elvékonyított állapotban van, még mindig előárad, mivel még mindig van némi elszíneződése, de annak a lendülete, amivel ez a vágy be akar teljesülni, az már csökkentett. Ebből következően, amikor felbugyog a tudatos elme mezejébe, több szabadságod van. Meg tudod választani, hogy mit tegyél vele, mert már nem ragad magával, nem izgatja annyira az elmét. Idővel a tudatos elmemezőben az aktívabb vágyakat is képes leszel kezelni, ahogy egyre fejlődik az a képességed, hogy ne hassanak rád, ne zavarjanak annyira. Ez azért lehetséges, mert a meditációban megtanulod előhívni a szamszkárákat, megtanulsz semleges megfigyelő lenni, nem belevonódni, ami által a szamszkára visszahullik a tudattalanba már kevesebb színezettséggel, kisebb erővel. Ennek a folyamatnak a megengedése (szamszkárák jönnek és mennek) lemossa az elszíneződést, ezáltal, amikor majd napközben válik aktívvá egy szamszkára, akkor valószínűbb, hogy inkább elvékonyított (tanú) állapotban jelenik meg, mintsem aktív (udaram) állapotban.

·         vicsinna, vagy az ellentételezett, elválasztott állapot.

Ez akkor történik meg, amikor egy adott klésa átmeneti időre lenyom egy másik klésát, tehát átmenetileg erősebb lesz nála. Pl., amikor vonzódsz valakihez, akkor a vonzódás időszakában nem érzed a dühödet azzal az emberrel kapcsolatban, ezért mondják hogy a szerelem vak. Ezért van az, hogy amikor szerelmesek vagyunk, időnként a barátaink segítségére van szükségünk ahhoz, hogy meglássuk azt, amit látnunk kellene. Aztán lehet még egy oka ennek, hogy az annak megfelelő tárgy, amely egy olyan hatást gyakorolna rád, amely azt a bizonyos klésát aktivitásba lendítené, az épp nincs a közeledben. Például szeretsz egy bizonyos kávét, de épp dolgozol, s pillanatnyilag nem tudsz elmenni kávéért. A vágy az aktív, de elválasztott állapotban vagy a vágy tárgyától, ezért nem tud beteljesülni. Ha ez olyan aktívvá válik, hogy cselekvésbe lendít, akkor az ebédszünetben beszerzed majd a kávét, ekkor a viccsina állapotból udara állapotba került az a klésa. Hatékony módszer önmagunknak a vágyaink tárgyaitól való szándékos eltávolítása, de ez még nem jelenti azt, hogy a vágy kevésbé elszíneződötté, gyengébbé válik. Bizonyos értelemben ez egy hamis kontroll, álkontroll. Például van egy bizonyos csoki, amit szándékosan nem vásárolsz, de ez még nem jelenti azt, hogy nem ragaszkodsz hozzá, mert, amint eléd kerül, megeszed mindet (vagy valamennyit belőle). A valós nem ragaszkodás az, amikor már nem számít, hogy ott van-e előtted az egykori vágy tárgya vagy sem, mert semlegesen viszonyulsz.

·         az udáram, a legaktívabb, a kiterjedt állapot.

Ez olyankor történik, amikor a megfelelő külső, érzéki tárgy teljesen felébreszti és a nyílt térbe kihívja azt a bizonyos klésát, ami vrittivé válik az elménkben, tehát teljesen működésbe lendül. Hogyha az éberség működik benned, akkor van választásod, hogy követed-e ennek a vrittinek a lendületét és megteszed azt a cselekedetet, amelyre lendít, vagy valami mást csinálsz, valami másfajta cselekvési útvonalat követsz, ami majd valami másfajta szamszkárát fog létrehozni benned. Ez lenne az emberi szabad akarat definíciója dióhéjban. Az egész elmédet meg tudod így változtatni, beleértve ebbe a tudatos és a tudattalan elméd egyaránt. Egy dolog fontos, hogy mindig egy adott cselekedettel kapcsolatban, egy adott gondolattal kapcsolatban végezd el. Ez eltart egy darabig.

A klésák ellenszere

Kriya jóga célja, amiről a Jóga szútrák második fejezete szól, a klésák elvékonyítása, más szóval a tudattalanunkban rejlő érzelmi lendületek, érzelmi potenciálok erejének a csökkentése. Ezt azzal érjük el, hogy az egymással ellentétes attitűdökön elmélkedünk.

Ez a pratipaksha. A paksa annyit jelent, hogy szárny, mint egy madár szárnya. A pratipaksha pedig az ellentétes szárny, a másik szárny. Tehát a klésákat úgy vékonyítjuk le, hogy az elménkben és a szívünkben mindig az adott valamivel ellentétes attitűdöt gyakoroljuk. Ezzel kapcsolatosan pl. Vjásza azt mondja, hogy

·         Az avidja klésáját a helyes tudással vékonyítjuk el. Ez az un. helyes tudás azzal az intellektuális tudással veszi kezdetét, amikor olvasunk vagy előadásokat hallgatunk, hogy megszerezzük annak az útnak a térképét, amit végig akarunk járni. A könyvek és a jóga intellektuális része nagyon fontos abból a szempontból, hogy összegyűjtsük, felvázoljuk a térképet a megértésed számára. De igazából ez akkor mélyül el, amikor a gyakorlatban megvalósítjuk ezt az utazást.

·         Az aszmita ellenszere. A jógáról, mint egységről beszélünk. Egyesülésről. De az is igaz, hogy egyfajta elkülönülés is jóga. Vajon minek a mitől való elkülönülése? Annak a helynek a különválása egymástól, ahol a purusha[4] visszatükröződése egybeolvad a buddhival[5]. Ezáltal egy hamis azonosságot hoz létre, vagyis megtudni azt, annak a tudása, hogy mi a tükör színe, és mi az igazi Nap. Ezt a különválasztást, elválasztást hívjuk az aszmita ellenkezőjének. A mi szádhanánk, gyakorlásunk célja az, hogy a buddhit eljuttassuk arra a pontra, ahol olyannyira tisztává válik, hogy már érzékeljük ezt a tisztaságát, képesek vagyunk arra rájönni, hogy nem, én tulajdonképpen nem a fény vagyok, én csak a tükör. Ekkor, a megértésnek ebben a pillanatában lehetséges a purusa fényének közvetlen megtapasztalása. Tehát ennek a gyakorlása azzal kezdődik, hogy megerősítjük intellektuálisan és verbálisan önmagunk számára azokat az igazságokat, amelyeknek megvalósítására elhatároztuk magunkat. Vegyük pl. a nagyon híres védanta mondatot: „Az az Én vagy te”. „Az a brahman vagyok én”. Nem más ez, mint megtanulni az Ént látni, bárhová, bárkire is nézel, látni Istent bármiben, amire ránézel.

·         A rága és a dvésa ellenszere, vagyis a vonzódás, és a taszítódás ellenszere a semlegességnek a kiművelése. Az egyenlő szeretet minden és mindenki felé. Nagyon részletesen ennek a semlegességnek a kiműveléséről az I. fejezet 33. Szútrája szól. Ezeket úgy lehet elvékonyítani, hogy minden dologgal kapcsolatosan a középutat választod. A Brahma-vihárák az Istenben való örvendezés eszközei.[6] Ezeknek gyakorlásával megtanulunk létrehozni egy ellentétes szamszkárát, egy fénnyel telibb szamszkárát.

·         Az abhinivésa klésa elvéknyítása. A folytatólagossággal, a kontinuitással kapcsolatos megrögzöttségünk, hogy bárcsak sose szűnnénk meg. Azzal vékonyítjuk le, hogy fokozatosan véget vetünk a testhez kötöttség mély szokásának. Ez is egyébként úgy kezdődik, hogy ilyen gondolatok kontemplációját végezzük, ezek megerősítését: „én nem a test vagyok”. Ahogyan a tapasztalatoddal feltöltöd ezt az intellektuális térképet, fokozatosan egyre inkább tudatára ébredsz annak az életnek, amellyel a testeddel való azonosulást meghaladóan rendelkezhetsz. Kezdetben ezt a finomtesti gyakorlatokon keresztül végezzünk. A relaxációs gyakorlatok egymásra épülő sorrendjével, elmélyülésével, jóganidra gyakorlatokkal, vagy a különböző mentális tisztító gyakorlatokkal, a csakrák tisztításával. Mindezek a gyakorlatok a gyakorlati alkalmazásai annak a filozófiának, hogy tanuld meg, hogy gyakorold a meghalást. Amikor megtapasztalsz egy ilyenfajta mély relaxációt, akkor az történik, hogy tulajdonképpen már nem is érzed azt, hogy egy test lennél. Ez az egyik gyakorlati része az abhinivésa klésa meggyógyításának.

---

[1] A jegyzetet Szabó Katalin készítette, 2009-es Jóga szútra szeminárium előadásainak gépelt anyagait idézve, Swámi Véda Szupertudatos meditáció c. műve, és a www.tripurashakti.com, www.swamij.com weboldalak alapján.

[2] " A hasznos gondolatok azok, amik inspirálnak téged vagy bátorítják a törekvéseidet. Ártalmas gondolatok azok, amelyek olyan gondolatmenetbe vonnak be, hogy azt gondolod, hogy alacsonyabb rendű vagy, semmirevaló vagy. Ezek negatív gondolatok. Meg kell figyelned a gondolataidat ahhoz, hogy meg tudd állapítani, mely gondolatok segítenek és melyeket kell mellőznöd. " A tűz és fény útja, Swámi Ráma

[3]  A vritti és a szamszkára közti különbség.

A vritti az elmének a jelenben történő működése. A szamszkára pedig valamely tapasztalat mentális lenyomata, amelyet a tudattalanod mélyén tárolsz. Tehát amikor egy szamszkára felszínre merül a tudatosságodban, mint egy hullám, azt úgy éled meg, hogy egy belső kényszer visz arra, hogy egy bizonyos módon cselekedj. A szamszkárákra úgy is gondolkodhatunk, mint egyfajta érzelmi lendületre. Az, ahogyan te reagálsz erre a belső impulzusra, amely valamifajta cselekvés felé akar lökni, ahogyan erre reagálsz, az a vritti. Ezért van az, hogy az éberség gyakorlatok oly kiemelten fontosak a jógában. Ugyanis ezek az éberség gyakorlatok lehetővé teszik számodra, hogy megfigyeld a szamszkárák felszínre merülését. Ezáltal legalább részleg felruháznak azzal a döntési lehetőséggel, hogy a belső impulzushoz képest esetleg egy másik módon cselekedj, vagy pedig kövesd a belső impulzus által megmutatott utat. Saját tapasztalatból tudjuk, hogy recitálunk nagyon sok régi szamszkárát. Engedjük, hogy ugyanazt az utat járja be. Minél több éberséget gyakorolsz még akkor is, ha ez az éberség gyakorlás egyszerű, pillanatról pillanatra való légzéstudatosság formáját veszi csak fel, annál inkább képessé válsz arra, hogy módosítsd azt az érzelmi impulzust, amely a te személyiségedben működik, gondolatról gondolatra, cselekedetről cselekedetre.

[4] A Szánkhja filozófia fogalma. „A szánkhjaként ismert iskola dualista: egyaránt alapul tekinti az öröktől fogva elkülönült és a másiktól kölcsönösen függésben lévő tudatos princípiumot (purusa) és a tudattalan anyag vagy a természet princípiumát (prakriti). „ Swámi Véda Bharati: Isten,

[5] Az értelem, az elme egyik képessége.

[6] A négy drágakő. 1. maitri – barátságosság a boldog emberrel, 2. karuna – együttérzés a boldogtalannal, mások szenvedését segít megtanulni kezelni, 3. muditá – örömteli, jó elméjűség, öröm az erényesekben, 4. upéksa - semlegesség, közömbösség a bűnösök iránt, megtanulni elnézni mások és saját hibáinkat.