Swámi Ráma: Erőszak

Amikor egy pillanatra félrevetek minden ésszerűséget,
és a tiszta hegyi levegőbe röpítem magam,
egy elhagyott sziklára,
akkor önkéntelenül belépek a csendbe.


A magány tart életben ebben a társadalomban, 
amely nem ismeri a szeretet és a harmónia törvényeit.

Erőszak, erőszak, erőszak
mindenhol.

Nem értem a törvényt, 
mely arra késztet halandó lényeket, hogy egymást megsebezzék.
Hogyan felejthetik el, hogy minden teremtmény
ugyanazt a levegőt lélegzi be?

Miért hálátlanok, és miért felejtik el,
hogy minden lélegző lény
egyetlen Atya gyermeke,
aki mindenkinek egyformán adja az élet leheletét?

Honnan ered ez az erőszak?
Mi az az erő, amely arra uszítja őket, 
hogy elpusztítsák egymást?

Visszatérek a csendembe,
válasz nélkül,
egy egyszerű következtetéssel:
az emberi lények még nem találták meg 
a harmonikus élet művészetét.

Az ördög, aki arra kényszerít valaki, hogy szörnyű bűnöket kövessen el,
a himszá miatt létezik, amely a szeretet,
a megfontolás és a kedvesség hiánya,
és annak a tudatnak a hiánya,
hogy mi mind az Egyetlenhez tartozunk.

Ha megölünk másokat,
elvágjuk a gyökereit annak a fának,
amelynek mi is ágai vagyunk.