A külső ösztönzésekre való támaszkodás mindig szétszórttá és csapongóvá teszi az elmét. A zaklatott elme mindig valahol másutt van; nincs irányítás alatt. Az elmének természetesen akaratlagos és önkéntelen része is van; ám az elme nem a miénk addig, amíg nem tudjuk minden tekintetben irányítani. A mester elméje valamennyi folyamatát kézben tartja, míg legtöbbünk esetében az a helyzet, hogy inkább az elménk irányítása rendelkezik velünk és mi tartozunk a fennhatósága alá, mintsem fordítva. Más szavakkal: elménk idézi elő cselekedeteinket, és mivel nem vagyunk szabadok ezeknek a tetteknek a gyümölcseitől, ezért folytonosan learatnak bennünket.
Az önmagunk feletti uralom megszerzéséhez nélkülözhetetlen az akarat edzése. Ez viszont megkívánja a test, az elme és a lélek közötti kapcsolat tanulmányozását. Az akaraterő nem tőlünk és elménktől elkülönült energiaforrás. Az akaraterő az elme bizonyos állapotára utal. Elménk általában szétszórt és csapongó állapotban van; amikor összpontosítottá és egy-hegyűvé válik, akkor van akaraterőnk.
A zavart és csapongó elmének nincs akaratereje. Önmaga mestere az, aki megértette az elme működései közötti különbséget, és valamennyi fölött uralmat szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése