Meg kell próbálnunk megérteni ezt a problémát; a szokásokat, amiket az elménkkel hozunk létre. Ha állandóan rájuk gondolsz, akkor szegény elme mit tehet? Kora gyermekkorodtól fogva azt mondod az elmédnek: „OK elme, szabad vagy; gondolj, amit csak akarsz. Lásd, amit látni akarsz. Fejlessz ki bármilyen érzelmet, negatívat vagy pozitívat, amihez csak kedved van.”



Ha van egy kutyád, de sohasem nevelted eddig, akkor hirtelen, amikor a kutya nyolc éves, tudnád-e trenírozni őt? Ha valaha is lesz egy saját kutyám, adok neki egy nevet. Elmének hívom majd. És jól kiképezem, hogy amikor azt mondom: „Elme ülj”, akkor az Elme ül. Ha azt mondom; „Elme nyugodj”, akkor az Elme nyugszik. Ez az én kutyám, nekem kell edzenem. Értitek? A meditáció az általad Elmének hívott kutya új irányt adó edzése. Ahol feszült voltál, az ellazulás megtanulása, ahol negatív érzelmeid voltak, a pozitívvá válás megtanulása. Ily módon az elme fokozatosan megváltozik, de ez időbe telik.
Az emberek azt kérdezik:
„Úgy érted, hogy mindennap meditálnom kell?”
„Igen, természetesen”.
„Meddig kell naponta meditálnom?”
Ekkor azt kérdezem:
„Meddig kell még neked naponta fogat mosnod, hogy egy napon valóban tiszták legyenek, és ne kelljen többé megmosnod őket? Meddig kell még minden héten elvinnem a szennyest a mosodába? Meddig kell még nyolc órát aludnom minden éjjel – egyharmadát az életemnek? Meddig kell még naponta háromszor ennem, míg egy napon azt mondhatom; tele vagyok? Meddig kell még minden reggel arcot mosnom vagy zuhanyoznom?”
A piszok felhalmozódik. És Te a világban élsz. Hasonlóképpen, a meditációs gyakorlatok végzése olyan, mint a fogmosás, a zuhanyozás, az arcmosás vagy a ruha mosodába vitele – az elméd tisztává, nyugodttá, békéssé, finommá tétele. És akkor ismét készen állsz kimenni a világba, és azt mondod a világ szennyének: „Gyerünk! A koponyám üres, jöjjön bármi, ami jönni akar.” Tehát időt vesz igénybe, hogy megváltoztassuk az elme szokásait, hogy megváltoztassuk szokásos reakcióinkat a környezetünkkel, rokonainkkal és minden egyéb, minket érő hatással szemben. A reakciónk a mi választásunk. Egy kicsit tovább vizsgálva: tehát azért képezzük az elmét, hogy megváltoztassunk bizonyos szokásokat; hogy megtudjuk, hogy milyenek vagyunk belül, és hogyan használhatjuk azt pozitív célokra; hogy hogyan képezzük az elménket, hogy leüljön, amikor azt akarjuk tőle, hogy üljön le, és nyugton maradjon, amikor azt akarjuk, hogy nyugodt legyen.
Mondok egy példát a választási lehetőségekre, amikkel rendelkezünk: jelenleg a legtöbb ember úgy gondolja, hogy környezetének a rabszolgája, és bármilyen érzelmi reakciója is van egy adott szituációban, az normális, természetes reakciója bármely emberi lénynek. „Végül is emberből vagyok”. Én azt mondom, hogy az ember egy szabad teremtmény. Szabad választásod van érzéseid és érzelmeid tekintetében. S nem vagy tehetetlen. Bárhol is járok, elmondom a hallgatóimnak, hogy az ember megválaszthatja, hogy mikor, milyen hangulata legyen. Képzeld el, hogy otthon épp veszekszel egy családtagoddal, amikor csöng a telefon. A főnököd hív, és Te csupa mosoly vagy. Megváltoztattad a hangulatod. Folyamatosan ezt tesszük. Csak vonjuk le a logikus következtetést: van benned egy erő, hogy így tégy. Képzeld el, hogy valahol, mindentől messze és egyedül vagy. Az a tény, hogy egyedül és távol vagy, egy objektív és semleges tény. Se nem rossz, se nem jó, se nem kellemes, se nem fájdalmas. Egyszerűen csak egy objektív tény. Bárhol is van az a hely, egyedül vagy és távol a barátoktól, családtól, mindentől. Nos, ülhetsz ott –egyedül vagy!– és két választási lehetőséged van: szenvedhetsz a magánytól, vagy élvezheted az egyedüllétet. Ez a választás egy tudatos választás, és a te választásod. Úgy vélem, hogy sok ember belekerül egy szituációba –bármilyen új szituációba, olyanba is, amilyenbe akart; amilyen állást akart, amilyen házasságot akart– és abban a percben azt mondja: „Lássuk csak, mi az, amitől szenvedni kell?” És attól a pillanattól kezdve szenved tőle. Én belekerülök egy helyzetbe, és azt mondom: „Minek lehet itt örülni?” Miért szenvednék azoktól a dolgoktól, amik azért vannak ott, hogy szenvedhessek? Miért ne élvezhetném azokat a dolgokat, amik azért vannak ott, hogy élvezzem őket? Tehát élvezem azokat. De tudod, ez megint edzést igényel. Leülhetsz reggel, délután vagy este –bármikor, ahogy az időd engedi,– és lassan belemerülhetsz ezekbe a meditációs gyakorlatokba. És ilyenkor mondd azt: „OK, az összes gondolat, érzelem, zavaró tényező és probléma kerüljön kívülre. Ez az én időm. A koponyám minden vendége maradjon kinn. Ez az én időm, hogy legbelül békében legyek magammal.”
Az elme lassan, nagyon-nagyon lassan, fokozatosan, meg fog tanulni engedelmeskedni neked. Mivel az nagyobb, mint a tudatos elméd, nagyobb, mint az érzelmi tudatalatti elméd, valami más, és ez a tudatos akarat. És még nem tanultuk meg alkalmazni ezt a képességet az életünkben. Megtanultunk sokra vágyni, de nem tanultuk meg akarni azokat a dolgokat, amiket kívánunk. Tehát, miközben el akarok mélyülni a légzőgyakorlatok, a meditáció, relaxáció, és a meditációs gyakorlat kipróbálásának nehézségeiben, azt is el szeretném mondani, hogy miként alkalmazhatod ezt a tapasztalatot a mindennapi életben. És ha a legelső napon, amikor leültök meditálni nem lesznek nagyon nyugalmas, nagyon csendes, eksztatikus, misztikus tapasztalásaitok; kedves barátaim, ne legyenek nagy elvárásaitok a kezdet kezdetén. Ragadjátok meg a pillanatot. Figyeljétek meg a pillanatot, úgy, ahogy van. Tapasztaljátok meg a pillanatot. A tapasztalás maga a pillanat. Ne siettessétek magatokat. Egyszerűen tapasztaljátok meg azt az egy pillanatot, bárhol is vagytok.
A sprituális mesterem, Szvámi Ráma, 10 évvel ezelőtt sokkal gyakrabban látogatott Minneapolisba, mint most. Volt ott egy tanítványom, egy professzor az egyetemen, aki odament hozzá és mondta,
„Szvámiji, elkezdtem meditálni, de semmi sem történik a meditációm alatt.”
Erre ő azt kérdezte: „Mit akartál, hogy mi történjen?”
„Nem tudom.”
„Nos, akkor találd ki, hogy mit akarsz, hogy mi történjen a meditációd alatt és mondd el nekem”. Tudjátok, erre nincs helyes válasz.
A férfi kitartó volt és két hónappal később, amikor Szvámi Ráma ismét a városba jött, megint megjelent nála és azt mondta:
„Nem fejlődök a meditálásban, semmi sem történik, semmi sem fejlődik.”
„Tarts ki, folytasd.”
Hat hónappal később ismét eljött Szvámi Rámához és mondta: Szvámi, én tényleg fejlődni akarok a meditációban de semmi sem történik. Ekkor Szvámi Ráma a megkérdezte:
„Meditálsz?”
„Igen, meditálok.” válaszolt a férfi.
„Mindennap meditálsz?”
„Igen, mindennap meditálok, soha nem hagyom ki.”
„Mióta meditálsz?”
”Kb. hat hónapja” – hangzott a válasz.
„Amikor leülsz meditálni, mozdulatlanul ülsz?”
„Igen”.
„Mennyi időt mondtál, mióta meditálsz?”
„Kb. hat hónapja.”
„Mennyi ideig ülsz?”
„Kb. 25-30 percig.”
„25-30 percig ülsz mozdulatlanul?”
„Igen.”
„Professzor úr, ha hat hónappal ezelőtt valaki elment volna az irodádba és azt mondta volna neked: professzor úr, kérem üljön le a székére és üljön abszolút mozdulatlanul a következő 25 percben, meg tudtad volna csinálni?”
„Nem, nem, nem hiszem hogy képes lettem volna rá.”
„De most azt mondod, hogy 25-30 percig mozdulatlanul ülsz mindennap. Akkor miért mondod, hogy semmi sem történik a meditációd során. Nagyon sok minden történik a meditációd alatt. Tényleg tudsz nyugodtan ülni.”
Lassan, fokozatosan, meg fogod tanulni lecsendesíteni magad, és azután megosztod a békét a világgal. Amikor leülünk meditálni, egy dolgot kell megtanulnunk elfelejteni: az egónkat. Amikor leülsz meditálni, nem vagy sem magas, sem alacsony, nem vagy sem férfi, sem nő, nem vagy fiatal, nem vagy öreg, nem vagy sovány, sem kövér, jóképű vagy csúnya. Te ott egy lény vagy, amely maga az Életerő, maga a Tudatosság. Noha a relaxációt fekvő helyzetben gyakoroltuk ma, néhányan közületek úgy fogják találni, hogy jön egy pillanat, amikor alig vannak tudatában a testnek. Mély relaxációban eljön az az idő, amikor alig vagy tudatában a testednek, elhagyod a nevedet, a méretedet, a pozíciódat, a sikereidet vagy kudarcaidat. Kapcsolatba lépsz egy olyan részeddel, mely sokkal mélyebb, mint maga a test. Nem vagy tudatában a testednek, de nem vagy tudattalan. Éber vagy. Ezek után felmerül a kérdés, hogy minek vagy tudatában. S mi azt mondjuk, ez az első lépés az Én megismerésének az irányába, mely túl van az egón. Az egó egy kondicionálás, egy előírás. De ott az Én, az Élet-erő, a Tudatosságnak hívott erő, mely túl van az egón.