Szeretettel Nikinek!

- Mama - mondja - , az egységemet másik helyre vezényelték, mert repülőgépeink már nem maradhatnak ezen a repülőtéren. Összes gépünket lebombáznák. Kiköltözünk valahova vidékre. Nem tudom mikor látjuk újra egymást.
Szívemet vasmarokként fogja össze az ijedség. Már hozzászoktam a tudathoz, hogy fiam állandó veszélyben van. Amikor repülőtiszt lett, úgy éreztem, mintha agyonvágtak volna. Azzal az érzéssel járkáltam fel-alá a szobában, hogy mindez csak rémálom... Hogyan lehetne valóság, hogy az anyák fiaikat, egészséges, fiatal, életerős fiaikat a tömeghalálba küldik? Csak valamilyen rémálomban alacsonyodhat le az ember odáig, hogy a legszörnyűségesebb eszközökkel gyilkolják egymást, és éppen az utódok nemzésére hivatott, legerősebb, legegészségesebb fiatal férfiakat küldik a halálba. Ők esnek először áldozatul, pedig csak ők "alkalmasak" a hadviselésre. A gyenge, beteg férfiak itthon maradnak, és így rájuk hárul az utódok nemzése míg az egészséges fiatalemberek legnagyobb része életét veszti a háborúban. Ez a legbiztosabb módszer az emberiség elsatnyulásához. Az emberiség pedig már olyan mélyre süllyedt, hogy fel sem ismeri ezt az igazságot! A vak gyűlölet és a félelem által félrevezetve a legegészségesebb, legerősebb nemzedékek öldöklik egymást!
Álom! Lidércnyomás!
Azután lassan visszatér valóságérzékelésem, és átadom gyermekem Istennek! Isten akarata ellenére semmi sem történhet, és bármi történik is, az jó, mivel Isten akarta úgy! Kiegyenlítés! Minden, ami történik, csak elvesztett egyensúly, az elveszett paradicsom felé való törekvés! Drága mesterem Ptahholep ezen szavai és az összes tanítása, amelyben a nagy piramis belsejében részesített, olyan mélyen belém ivódtak, hogy még akkor is volt erőm életem folytatásához és mindennapos kötelességeim teljesítéséhez, amikor folyamatosan annak tudatától szenvedtem, hogy fiam csak egyike azon millióknak, akik élő cégtáblaként vesznek részt az értelmetlen öldöklésben. Most azonban tudom, hogy elszakadunk egymástól, ha elhagyja a fővárost, mivel már nem sok hiányzik ahhoz, hogy az ellenség teljesen körbekerítse. Az pedig, hogy ő vagy mi kerülünk ki élve ebből a tömeggyilkosságból, és hogy életünkben valaha is viszontláthatjuk-e még egymást, aligha megválaszolható kérdés...
Mégsem engedhetem, hogy ez fájdalmat okozzon, mert senkihez sem kötődhetek! Ebben a fiatalemberben - akit újraszületése érdekében a szívem alatt hordoztam, és aki most a fiam - nem a testét, nem a megjelenését szeretem, hanem a benne lakozó Istent! Ahogy az összes egyén, állat vagy növény testét, sőt még magát a holt anyagot is, az ő testét is isteni önnönvalója építette fel, hogy rajta keresztül megnyilvánulhasson. Így az ő egyéniségében, szép testében is a személytelen isten megnyilvánulását szeretem. Az egész világmindenség az egyetlen és egyedüli Isten megnyilvánulása, akkor miért remegek most attól a félelemtől, hogy esetleg Istennek ezt a megnyilvánulását elvesztem, és nem láthatom viszont többé? Azért mert húsa az én húsom, és vére az én vérem! Én és az ő éne viszont ugyanaz az én - ugyanaz az önnönvaló - , se nem  hús, se nem vér. Nem azonosulhatok a testtel. Önnönvalómig kell eljutnom, teljes mértékben tudatosulnom, és akkor fiam önnönvalójával, egyben az egész világmindenség önnönvalójával is azonossá válok, és már semmit és senkit nem veszíthetek el! Nem tehetek különbséget aközött, hogy vér szerint hozzám közel álló vagy teljesen idegen emberek veszítik-e el az életüket, mert egy-egy élőlény halálakor Istennek mindig ugyanaz az önnönvalója cserél testet, legyen szó egyetlen gyermekem, vagy egy idegen ember testéről. Húsomat és véremet, amely most olyan elviselhetetlen fájdalmat okoz nekem, teljesen le kell győznöm... Ó, Istenem! Adj erőt, hogy kiálljam ezt a próbatételt! Adj erőt, hogy a minden-tudat elérése nélkül is úgy cselekedjek, mintha ebben az isteni tudati állapotban hoznám meg döntéseimet!
Remegő térddel lépek a fiamhoz, átölelem, és így szólok hozzá:
- Drága kisfiam, egyetlen drága gyermekem, Isten legyen veled! Imáimba foglalom a nevedet. Isten sem téged, sem minket nem fog elhagyni. Ne felejtsd el, hogy minden elmúlik csak az igaz szeretet marad meg mindörökre. Most is azért szeretjük egymást, mert Istenben egyek vagyunk, és ez a lelki egység - ez a valódi szeretet-  hozott minket össze itt a Földön. Nem veszíthetjük el egymást! Újra találkozni fogunk, ha nem ebben, akkor a következő életünkben, vagy az élet valamelyik formájában. Bárhova kerülünk is, a szeretet újra egymáshoz fog vezetni minket. Élj boldogan, kedvesem, drága, egyetlen gyermekem, és a nehéz órákban mindig kapaszkodj bele a mögöttünk álló, láthatatlan hatalomba, amely soha nem hagy el minket, akit mi Istennek nevezünk!
Egyikünk sem sírja el magát. hosszan, nagyon hosszan öleljük egymást, megcsókolom tiszta homlokát, ő pedig a mellére szorít, majd elmegy. Még utánaintek az ablakból, ő visszamosolyog rám, majd eltűnik.

Elisabeth Haich: Beavatás 1972. (részlet)

Swámi Ráma: Szent utazás (részlet 89-90.old.)

Légy gyengéd magadhoz! Ez egy hosszú és nehéz utazás. A céljaid legyenek elérhetőek, hogy ne csalódottsághoz és kiábrándultsághoz vezessenek. Legyél hajlandó mászni, mielőtt járni kezdesz! Tökéletesítsd minden készségedet, ahogy egyre tovább jutsz az úton, és bocsáss meg magadnak, amikor megbotlasz, sőt hátracsúszol. A visszalépések átmenetiek, és arra szolgálnak, hogy tanuljunk belőlük. Engedd magad visszacsúszni, figyeld meg, mi történik, vesd meg a lábad, és indulj előre! A visszacsúszás a növekedés folyamatának a része. Csak az ne legyen, hogy visszacsúszol, és ott maradsz! Soha ne add fel! A fejlődés állhatatosságot kíván. Soha ne veszítsd el a reményt!

Swámi Ráma: Szabadulás a karma kötelékéből (részlet, az akaraterőről)

A külső ösztönzésekre való támaszkodás mindig szétszórttá és csapongóvá teszi az elmét. A zaklatott elme mindig valahol másutt van; nincs irányítás alatt. Az elmének természetesen akaratlagos és önkéntelen része is van; ám az elme nem a miénk addig, amíg nem tudjuk minden tekintetben irányítani. A mester elméje valamennyi folyamatát kézben tartja, míg legtöbbünk esetében az a helyzet, hogy inkább az elménk irányítása rendelkezik velünk és mi tartozunk a fennhatósága alá, mintsem fordítva. Más szavakkal: elménk idézi elő cselekedeteinket, és  mivel nem vagyunk szabadok ezeknek a tetteknek a gyümölcseitől, ezért folytonosan learatnak bennünket.
Az önmagunk feletti uralom megszerzéséhez nélkülözhetetlen  az akarat edzése. Ez viszont megkívánja a test, az elme és a lélek közötti kapcsolat tanulmányozását. Az akaraterő nem tőlünk és elménktől elkülönült energiaforrás. Az akaraterő az elme bizonyos állapotára utal. Elménk általában szétszórt és csapongó állapotban van; amikor összpontosítottá és egy-hegyűvé válik, akkor van akaraterőnk.
A zavart és csapongó elmének nincs akaratereje. Önmaga mestere az, aki megértette az elme működései közötti különbséget, és valamennyi fölött uralmat szerzett.

 Swámi Ráma: TEST (A spirituális élet lényege)

A törekvőnek bármilyen gyakorláshoz erős, egészséges testre van szüksége. A test nagyszerű eszköz, és megfelelően gondját kell viselni.

A test az elme kivetülése. A test vagy az idegrendszer minden nyugtalansága az elme miatt alakul ki. Az egész test az elmében van, de az egész elme nincs a testben. Bármit, ami a testben van, az elme megismerhet, de a test nem ismerhet meg mindent, ami az elmében van.

A testi egészséget a spirituális gyakorlás alapvető részének tekintik. A beteg test szétszórttá teszi az elmét, mert minden energiát közvetlenül a testbe irányít. Annak az embernek, akinek beteg a teste, nincs elég energiája, hogy a lénye más aspektusain dolgozzon. 

Ne hagyd figyelmen kívül az egészségedet! A test eszköz, és törődést igényel. Csak gondnoka vagy a testednek, a légzésednek és az elmédnek. Tiszta lélek vagy - ez az igazi természeted.

Swámi Ráma: A belső erő és az akaraterő kifejlesztése (Az örömteli élet művészete 118. old.)

Fontos különbséget tennünk a tudat, az agy és az idegrendszer között. A következő hasonlat segít majd ennek a megértésében: az agy a villanykörtéhez hasonló; az idegrendszer olyan, mint egy dróthálózat, a tudat pedig, mint az elektromos áram maga. Ha az áramszolgáltatást biztosított, és ha a drótok épek, az áram a dróthálózaton keresztül terjed szét. Ha az égő sem törött, világít, amikor az áram táplálja. Azért nem érjük el a boldogságot, mert nem tudjuk, hogyan kell összehangolni ezeket a különféle összetevőket.

Össze kellene hangolnunk a tudatunkat és a testünket. Ahhoz, hogy az élet bármely területén fejlődni tudjunk, alapvető az akaraterő és a belső erő kifejlesztése. Mindazonáltal gyakran előfordul, hogy amikor elhatározzuk: fejleszteni fogjuk akaraterőnket, drámai dolgok megtételére szánjuk el magunkat, és ez gondolat okozhat. Ha még képtelenek vagyunk megtenni azt, amire elszántuk magunkat, akkor úgy fogjuk találni, hogy belső erőnk és akaraterőnk inkább sérülést szenvedett mintsem erősödött volna. Tehát, ha komolyan fejleszteni szeretnénk személyes erőnket és akaraterőnket, először meg kell tanulnunk nyitottnak lenni, és önmagunk megfigyelőjévé válni, míg akaraterőnk dinamikussá nem válik. Ahelyett, hogy drámai döntéseket hozunk, egyszerűen határozzuk el, hogy önmagunk megfigyelésével fogunk kísérletezni.

Swámi Ráma: Egy gondolat

Hitem sem a reményt, sem a félelmet nem ismeri.
A szellemi univerzum nyugalmában lakozik,
melyet az emberi szíven kívül semmi más nem tud felfogni.
Ha a füvön virrasztó harmatcseppek visszatükrözhetik az eget,
az emberi szív és elme miért nem?