A bölcs ember tudja a különbséget az Igaz Én és a kis én között, ennek ellenére továbbra is végzi a szádanáját, hogy egyik számára se hozzon létre akadályokat. A szádana azon belső szintnek szól, ami a káprázatot és az illúziókat létrehozza; nem Atman vagy a külvilág az, ami zavart hoz létre, hanem az egyén mentális élete. A külső és a belső két különválaszthatatlan aspektusa egyetlen életnek. A  gyakorlás vagy szádana úgy kell, hogy felépüljön, hogy az a törekvőt nem vezeti egyik végletből a másikba. Egyes törekvők úgy vélik, hogyha visszavonulnak a világból, az majd segít nekik elérni az élet célját. Mások pedig azt hiszik, hogy azzal tudják életük célját beteljesíteni, ha a világban végzik kötelességeiket. Azonban a mértéktartó/mértékletes út az, ami hidat épít e két véglet közé és ez a leghasznosabb a legtöbb ember számára. Amikor valaki boldog életet akar élni, számításba kell vennie, hogy mások is erre törekszenek. A másik iránti figyelem a legfontosabb előfeltétele a boldogság megtalálásának és egy egészséges társadalom felépítésének.


The wise man knows the distinction between the real Self and the mere self, but he still does sadhana so that barriers are not created for either. Sadhana is for the inner level that creates delusion or mirage; it is not Atman or the external world that create confusion but one’s mental life. The internal and the external are two inseparable aspects of one single life. Practice or sadhana should be modeled in such a way that it does not lead the aspirant from one extreme to another. Some aspirants think that retiring from the world will help them attain the purpose of life. Others believe that doing actions and performing their duties in the world will fulfill the purpose of life. It is the moderate path, however, that creates a bridge between these two extremes and that is the most useful for the general public. If one is to live life happily, he needs to be aware that others are also striving to attain happiness. Consideration for others is a primary requisite for finding happiness and building a good society. 

~Swami Rama

SZABADSÁG

A Szabadság a létezésnek azon állapota, amikor minden tapasztalatban a lehetőséget látjuk a gyógyulásra és a személyes növekedésre, amikor tudjuk, hogy minden, amit átélünk, teljesen összhangban van az egyetemes törvénnyel és az Isteni akarattal.

Amikor az ember képessé válik arra, hogy önmagára Isten egyéni megnyilvánulásaként tekintsen, amikor tudja, hogy Ő egy az Istennel, akkor tapasztalja meg az igazi szabadságot.

A fájdalmak forrása a ragaszkodás az érzékszerveken keresztül befogadható korlátolt emberi tapasztalatokhoz.

Amikor a tudatos elme feloldja ragaszkodását a formákhoz és a cselekedeteinek az eredményéhez, a tapasztalat maga a végtelen szabadság.

A Szabadság tehát nem más, mint az igazságnak olyan mértékű tudása és élése, ami áltál lényed legmélyéről válsz képessé együttműködni Isten áramlásával.

Azok, akik tudják, hogy egyek Istennel, mentesek a félelemtől.

A Szabadság tehát nem más, mint a félelem hiánya.