10. HÉT
5. NIJÁMA - ÍSHVARA PRANIDHÁNA - ÖNÁTADÁS

Swámi Ráma: A jóga útjai c. könyvből idézet

Az Íshvara pranindhána, a végső Igazságnak vagy Valóságnak való önátadás csak óriási hittel és teljes odaadással lehetséges. A teljes önátadás csak úgy történhet meg, ha folyamatosan, teljesen őszintén, hittel és odaadással gyakorolunk. Ísvara a tudatosságnak az a központja bennünk, amely az élet Ura, és lényünk belső kamrájában lakozik, mélyen elrejtve, túl a testen, az érzékeken, a légzésen és az elmén. Megtanultunk látni, megvizsgálni és megkülönböztetni a külvilág dolgait, de nem sajátítottuk el, hogyan ismerhetjük meg életünk minden dimenzióját. Ísvara a lelkünk. Ha az egót megtisztítjuk vagy tudatára ébresztjük a Valóságnak, Ísvara örök belső jelenlétének, akkor az önátadás önkéntelenné válik. Amikor a személyiség - a test, az érzékek, a légzés és az eleme - a tudatosság központjának (Ísvara) az eszközévé vagy csatornájává válik, akkor elérjük az önátadást. Az önátadás által megvalósíthatjuk a legmagasabb rangú utak egyikét. Szerencsések azok, akik átadják magukat az igazi Önvalónak.
Az önátadást tekintik minden jóga legmagasztosabbikának. Ez ez út nem jógagyakorlatokból és egyéb technikákból áll, mint például a koncentrációból és meditációból. Az önátadás jógáját az Úr Krisna fejtette ki a Bhagavad Gítá 18. fejezetében. A megvalósítás e módszere szerint a törekvő mindenét - a testét, az elméjét, az intellektusát és az egoját - teljesen átadja az élet Urának, hogy elérje az igazságot és a legmagasztosabb üdvösséget. A cselekvés két minősége vezeti a törekvőt az önátadáshoz: a hűség és az őszinteség. A hűség az jelenti, hogy csak olyan cselekedeteket engedünk megnyilvánulni, amelyek a legbensőbb tudatosságunkból erednek. Az őszinteséghez az kell, hogy az elménk, a testünk és a cselekedeteink minden mozdulatát felemeljük a legmagasabb tudatosság szintjére, ahol az egyéniségnek vagy a kettősségnek a gondolata megszűnik. Az őszinteség olyan minőség, amelyre a tanítványnak teljes erejéből kell törekednie. Azok számára, akik fenntartás nélkül átadják magukat, az Átman megnyilatkozik. Az önátadás iránti vágy és a tudati hozzáállás puszta színlelése nem sokat segít ezen az úton. A teljes önátadás bekövetkeztével az egész személyiség átalakul. Az isteni elérése nem lehetséges teljes önátadás nélkül. Az önátadás folyamán a tanítvány megnyílik az isteni erőnek, és engedi, hogy az az elméjén, a tettein és a beszédén keresztül munkálkodjon.
Az isteni kegyelem és üdvösség mindenhol jelen van, de az emberi ego falat állít és ellenáll ennek az erőnek, mégpedig tudatlansága miatt, amelyet az elméhez való vonzódás okoz. Az elme az érzékek segítségével a külvilág felé irányul. Megvannak a maga elképzelései, és állandóan ezekhez ragaszkodik. Megvannak a maga szokásai, és mindig azok kerékvágásában halad. Az ego irányítja a tudatlan ember életét; a tudatlan ember világát pedig az ego uralja. Ha nincs meg bennünk az a vágy, hogy ezt meghaladjuk, az önátadás lehetetlen. Az önátadásnak feltétel nélkülinek kell lennie. Ez az az út, amelyen teljes szívvel és elmével elfogadjuk az Istent. Ez minden utak legrövidebbike, mely egyszerre nagyon nehéz, és mégis nagyon könnyű. az Ísópanisad kijelenti: "Téna tjakténa," vagyis az önátadás gyakorlásának az útja: "Ajánld fel az összes cselekedeted gyümölcsét, és örvendj!"

Részlet Swámi Véda 2009-es, budapesti Jóga szútra szemináriumából: 

Aztán ebben a szútrában a (II.1.) kriyā jóga harmadik összetevője az İśvara-praņidhāna

Ez a szó Patanjali Jóga szútráiban összesen háromszor fordul elő. Minden egyes alkalommal egy kicsit máshol van a hangsúly. Ezzel is eltölthetnénk egy kis időt, de akkor túlságosan leragadunk egy szónál.

Ebben a szutrában az İśvara-praņidhāna jelentése az, hogy minden kriyā, amit végzel, minden kriyāt feladsz, felajánlasz a legfelsőbb gurunak. Itt a kriyā szó bármilyen technikát, vagy folyamatot jelent, amelyet éppen gyakorolsz. Megfigyeled a légzés áramlását az orrjáratokban. Ez egy kriyā. Váltott orrlyukú légzést végzel, az egy másik kriyā. Valamilyen relaxációs gyakorlatot végzel, az is egy kriyā. Bármilyen kriyāt végezzél is, mindig azzal a belső hozzáállással végezd, hogy ezt az adott kriyāt fölajánlod a legmagasabb gurunak. Mikor fogom már megvalósítani a célt?  Mikor válok már az urává ennek a gyakorlatnak? Mikor kerülnek már a kezembe azok az erők, amelyekkel ez a gyakorlat elvileg felruház? Mikor jönnek már azok a villódzó, nagy, színes fények, amelyekről beszélnek mindig? Mikor hallom már az angyali zenét? Mikor lesz már testelhagyásos élményem? Mikor megyek már el egy asztrális utazásra? Mikor tudom majd kiolvasni a szomszédom gondolatait?

Egyik alkalommal az Egyesült Államokban ültem a meditációs központomban.- Ez kb. 30 éve volt,- és valaki hívott. Azt mondja ez a bizonyos valaki: „Ó, én úgy   szeretem a tanításodat, és annyira élvezem. De mikor térünk már rá a lényegre?” Visszakérdeztem: „Mi lenne az a lényeg, amit szeretnél?” Azt mondja ez a személy:”Hát valami olyasmi, hogy mások gondolataiban tudjak olvasni. Azt mondtam neki:”Figyelj! Ezt most azonnal elkezdhetjük nálad. Menj ki az ajtódon! Menj el a szomszédod postaládájához, szedd ki a leveleit, és olvasd el!” „De ezt nem tehetem meg!” Erre azt mondtam neki: „Ha nem tudod elolvasni a szomszédnak a leveleit, akkor miért akarsz a gondolataiban olvasni?” Nem elég a saját elméd zavarodottsága?

Az embereknek vannak ilyen furcsa elképzeléseik a jógáról. Az önmegtisztítással kapcsolatos igazi, lényegi dolgokat pedig nem gyakorolják.

Tehát az İśvara-praņidhāna jelentése ebben a szutrában annyi, mint minden kriyādat felajánlani a legmagasabb gurunak. Mondd magadban azt: „Imámat cselekedetként, az istentisztelet cselekedeteként, az önfeladás cselekedeteként, az énfeladás cselekedeteként végzem. Ha a te akaratod az, hogy ez gyümölcsöt hozzon számomra, akkor add meg nekem  ezeket a gyümölcsöket! Ha pedig az az akaratod, hogy csak végezzem a gyakorlatot, és ne törődjek a gyümölcsökkel, azt rád bízom, föladom. Ebben a szutrában az İśvara-praņidhāna  meghatározásának két része van. Az egyik rész: A kriyād felajánlása a legmagasabb gurunak. Kezdve a saját guruddal, végigmenve az egész guruvonalon a legmagasabb, mindent meghaladó guruig.

Ennek a meghatározásnak a második része: Az adott kriyā gyümölcseiről való lemondás. Tudjátok, sokan végzik ezeket  a gyakorlatokat és nagyon feszültek, hogy „Mikor érek már el a gyümölcshöz?” Ha folyamatos vágyad van a gyümölcsök megtermésére, akkor ez nem jelenti azt, hogy kellemes az elméd. Akkor még nem adtad fel, nem történt meg a felajánlásod, az odaadásod, a szívbeli odaadásod. Tehát ez az İśvara-praņidhāna meghatározása. És a hármat (tapasz, szvadjája, Íshvara pránidhána) együtt minek hívják? Kriyā jógának.

Részlet Swámi Véda 2011-es, budapesti Jóga Szútra szemináriumából:

Aztán 5. az Isvara pranidhana, ez a szó négyszer fordul elő a Jóga Szútrákban. És minden egyes előfordulási helyén egy kicsit más jelentés árnyalata van. Most nem tudjuk külön ezt tanulmányozni, de egy szemináriumot csak az Isvara pranidhana-ra megszervezhetnénk. Erről a témáról a Jóga Szútrák I. fejezetének új kiadásához, amelyet most újra írtam, egy függeléket is beillesztettem, úgyhogy azt majd megtaláljátok.

Aztán a 32-es Szútrában. Tehát ezen a ponton az Isvara pranidhana, a II. fejezet 32-es Szútrájában azt jelenti, hogy odaadó szívvel föladsz minden egyes cselekedetedet a Gurunak.

Ugye a II. fejezet 1-es Szútrájában - az ide tartozó szó a sarva kriyanam volt, - minden jógagyakorlásodhoz tartozó cselekedeted a fölajánlása. Tehát ide tartozik az összes fizikai gyakorlatod, mentális gyakorlatod, relaxációs gyakorlatod, jóga nidrád, mantrázásod, dzsapázásod, amelynek minden gyümölcsét fölajánlod, és nem pedig várod, hogy na, mikor hullanak már az öledbe az eredmények. Tehát magyarán a kriyák gyümölcsei. Úgyhogy ez, mégegyszer ismétlem az 1-es Szútrában volt, a II. fejezetben.

Ugyanennek a fejezetnek a 32-es Szútrájában itt azt jelenti, hogy odaadó szívvel fölajánlok minden cselekedetemet a legmagasabb Gurunak. E ponton Vjásza a saját idejét megelőző szövegből idéz egy résztelet. „Akár az ágyban fekszel, akár ülsz valahol, akár épp az úton jársz, maradj a saját legbelsőbb éneddel összehangolt állapotban. Egy olyan állapotban, amelyben minden belső kétség, kétségeskedés, kérdés, és kielégületlenség megszűnt, eltűnt.” Tehát magyarán ez az az állapot, amikor látjuk önmagunkban azoknak a magvaknak a tökéletes megsemmisülését, és felszámolódását, amelyek folyamatosan minket újra, meg újra belekevernek a szanszára véget nem érő ismétlődésébe. És aki ebben az állapotban van, az örökké megszabadult állapotban van, akár az ágyon fekszik, akár valahol ül, akár egy úton jár, bármit is csinál. Mást se tesz, mint folyamatosan élvezi a hallhatatlanság nektárját.

Itt Vjásza ezen a ponton megismétli az I. fejezet 29-es Szútráját. Tehát ebben az Isvara pranidhana-ban az ember megvalósítja azt a belső tudatállapotot, a belső tudatot, és egyben a viksépáktól, és az antarayak-tól való megszabadulást, a tőlük való függetlenséget. Az antaraya-kat az I. fejezet 30-as Szútrája sorolja föl, 9 darab ilyen van, erről már beszéltünk, másik néven viksépáknak hívják őket. A 31-es Szútra pedig ezen viksépáknak 5 kísérőjét sorolja még föl, akik haverok, velük együtt járnak.

Tehát minden cselekedet felajánlásának, és feladásának egyik módja az, hogy felismerem, hogy nem én vagyok a cselekvő. Az isteni cselekvő cselekszik bennem és rajtam keresztül.

Ez tehát az az összefoglalás, amelyet az 5 nijámával kapcsolatban itt most kifejtettünk. 

9. HÉT 
4. NIJÁMA - SZVÁDHJÁJA - az Önvaló felismeréséhez vezető folyamat

Swámi Ráma A jóga útjai című könyvből részlet

"A szvadhjájának két dimenziója van, és nem egyszerűen a nagy bölcsek vagy a szent iratok tanításainak a tanulmányozását jelenti. A bölcsek kijelentései ösztönöznek és támogatnak minket a gyakorlásunkban, de a saját gondolataink, érzelmeink és tetteink tanulmányozása a valódi tanulás. A szent iratok és a többi spirituális könyv segíti a tanulót, hiszen a megvilágosodás útját megjártsok nagyszerű bölcs és jógi a közvetlen tapasztalatát osztja meg velünk. Ez a tudás nagyon hasznos, és különösen akkor, ha akadályokkal kerülünk szembe az úton. De az iratok puszta tanulmányozása olyan információ, amely nem valódi tudás, hanem csak részleges ismeret. Intellektuálisan nagyon sok mindent tudunk, de ez mégsem oszlatja el a tudatlanságunkat. Önmagunk tanulmányozása, vagyis a külső és a belső folyamatok vizsgálata által azonban közvetlen tapasztalatokra teszünk szert, és ez eloszlatja az avidja, vagyis a tudatlanság sötétjét. A nagy bölcsek és ajógik megosztják a gyakorlati tapasztalataikat a követőkkel, és ezeknek a tapasztalatoknak az ésszerű elfogadása egy magasabb állapothoz, az intuíció forrásához vezet. Ekkor felfakad minden tudás legtisztább forrása, és megértjük az életet és az élet célját. De csak annak számára fog az Önvaló valódi ismerete feltárulni, aki megtanulta alaposan tanulmányozni a saját belső állapotait."


Részlet Swámi Véda 2009-es, budapesti Jóga szútra szemináriumából:

Utána jön a ... a svādhyāya.  A svādhyāyának két jelentése van. Az egyik jelentése azon szövegek tanulmányozása, amelyek a spirituális megszabaduláshoz vezetnek. Ezeket szanszkritul összefoglalóan mokşa śāstrának hívjuk. Akarjátok együtt mondani ezt a szót? Mokşa śāstra

A mokşa rész a spirituális megszabadulást jelenti. A szabadságot! Nem a beszéd és az átkozódási szabadságot. Nem a gyűlölet szabadságot. Nem azt a szabadságot, hogy vagy ezt a házat veszem meg, vagy a másikat.  Nem annak a szabadságát, hogy vagy ezt a bort, vagy azt a bort iszom. A szabadság szó alatt nem ezt értjük. A szabadság szó alatt a lélek, vagy szellem szabadságát értjük az anyag kötelékéből. A lélek, vagy a szellem független kinyilatkozatát az anyagtól. Ezt nevezzük szabadságnak, vagy mokşanak.

Śāstra  annyit jelent, hogy szöveg.

Tehát a svādhyāya egyik jelentése, meghatározása a mokşa śāstrák tanulmányozása.

A svādhyāya másik meghatározása nem más, mint egyszerűen a japa.

A japa egy nagyon különleges és egy nagyon mély művészet. Veszel egy mantrát, ismétled, ismétled és ismétled. Abbahagyod a szájjal való ismétlést. Az elmével ismétled. Elmélyíted a jelenlétét az elmében. Ezt a mantrát egy szállítóeszközzé teszed, amely az elméd legmélyebb, legcsendesebb gyökérpontjához szállít téged. Ez tehát a svādhyāya. Tehát, milyen fajta könyveket olvasol? Olyan könyveket olvasol, amelyek segítenek téged ebben a spirituális megszabadulásban? Amikor ki kell választanod, hogy melyik mozit nézed meg, akkor kérdezd meg magad. Vajon ez a film most a radzsaszt, a tamaszt, vagy a sattvát fogja táplálni az elmében? Ha ezen az alapon választod ki a mozifilmet, akkor jógi vagy. A regényeket, vagy mesekönyveket is ilyen alapon választod meg? Azokat a történeteket választod-e, amelyek inspirálnak, fölemelnek?

Amikor valakihez beszélsz és belül megválasztod a hangszínt, az vajon egy ilyen  citta- prasādana állapotból jön? Tehát egy kellemes elmeállapotból? Ezek mind-mind olyan belső tisztulások, amelyek a japa gyakorlásán keresztül történnek meg. Folyamatosan megtartod, fenntartod a mantrádat az elmében. Ez a svādhyāya.

8. HÉT
3. NIJÁMA - TAPASZ

Swámi Ráma: A jóga útjai c. könyvéből részlet:

"A tapaszt gyakran félreértik és a test sanyargatásának, valamint túlzott önmagtartóztatásnak vélik. Sokaknak a szőrcsuha és a szöges ágy jut róla eszébe. Ez azonban kínzás, és egyáltalán nem tapasz. A Bhagavad Gítában az Úr világosan kifejti, hogy a jóga nem azoknak való, akik a testet elkényeztetik, sem azoknak, akik a testet kínozzák. A tapasz szó szerint azt jelenti: ami az isteni tüzet gerjeszti. Ez a hő azokban lobban fel, akik telve vannak spirituális lelkesedéssel és égető vággyal a szamádi elérése iránt. Azok a cselekedetek alkotják a tapaszt, amelyek növelik ezt a spirituális lelkesedést. Az érzéki élvezetektől mentes egyszerű élet, a rendszeres böjtölés, az állandó emlékezés az Úr nevére, felebarátaink szolgálata képességeink szerint - ez mind-mind a tapasz. 
Az elme az érzékek útján fejezi ki magát. Az öt finom érzék (a hallás, az ízlelés, a tapintás, a szaglás és a látás) azok a finom csatornák, amelyeken keresztül az ember felfogja a világot. Az öt durva érzék  (a száj, a végtagok és a kiválasztás szervei) azok a csatornák, amelyeken keresztül az ember kifejezi magát a külvilágban. Ha nem képezzük és szabályozzuk megfelelően ezeket az érzékeket, akkor nem tudunk megfelelően kommunikálni másokkal. A tapasz segítségével megtanulunk uralkodni az önkifejezésünkön és az érzékelésünkön a jó kommunikáció érdekében, s ezáltal az érzékek kifelé irányuló hajlamait és az érzékszervi észleleteket úgy tudjuk szabályozni, hogy az elménk megőrzi fegyelmezettségét. Ha az érzékek fegyelmezetlenek, megzavarják az elmét, de a tapasz segítségével az érzékeket rászoktatjuk a megfelelő működésre. A tapasz abban segíti az elmét, hogy ne legyen szétszórt a külső ingerek miatt. Az ilyen elme képes feltérképezni mélyebb síkokat, és nem válik a zavarodottság forrásává. A test sanyargatása vagy önmagunk kínzása tehát értelmetlen a tapasz szempontjából."


Részlet Swámi Védának 2011-es, budapesti jóga szútra szemináriumából: 

"Aztán a tapasz. Erről a szóról kicsit már előzőleg is beszéltünk a II. fejezet 1-es Szútrájában, és ugye ezt tovább tanulmányozhatjuk ezen a ponton. A II. fejezet 1. Szútrájában is megemlítődik, hogy a tapasz a chitta prasadanam. Vagyis az a mód, amelyen keresztül az elmét egy tiszta, kellemes hellyé tudjuk tenni. Vannak a tapasznak külsődleges formái, és belsődleges formái is. Külsődleges formákhoz tartozik az a képesség, hogy a forróság, a hőség, és a hideg váltakozásait képesek vagyunk elviselni. Természetesen nem a megbetegedés pontjáról van szó. Tehát ezt a II. fejezet 1-es Szútrájában már tanulmányoztuk. Tehát nem arról a váltakozásról van szó, amely radikális egyensúlytalanságot hoz létre a testben. Hanem inkább arról a belső tudatosságról, amely képes elviselni, vinni az ellentéteket, a hideg, és a meleg, az éhség, és a telítettség, hogy akár rövid ideig, akár hosszú ideig képesek legyünk ülni.

Vannak más formák is, pl. a böjt. A böjtnek is vannak fokozatai. Sose feledjük azonban, hogy bármilyen gyakorlatba bocsátkozunk is ezek közül, ez ne zavarja meg a test alapegyensúlyát. Magyarán ne legyünk végletesek. A Bhagavat Gítában ez a témakör igen részletesen kifejtésre kerül. A fizikai tapasz, a beszéd tapasza, és a mentális tapasz. Tehát most nem megyek ebbe bele, mert nagyon árnyaltan ki van bontva, ott megtaláljátok.

Aztán a tapasznak még egy másik formája a csend gyakorlata. A csend gyakorlásának is sokféle módszere van. Sokféle módja. A Szent Vjásza e ponton, ezek közül kettőt említ. Az egyiket ahakara mauna-nak, a másikat pedig kascha maunának hívják. Ahakara mauna, és kascha mauna. Az első típusú mauna, az pusztán az, amikor nem beszélünk. A kascha mauna szó annyit jelent, hogy a farönk csendje. Tehát nem csak a beszéddel, hanem egyetlen másik érzékünkkel sem fejezünk ki semmit. Tehát olyanok vagyunk, mint egy farönk, még a szemünkkel sem jelzünk, sem kézujjainkkal. Láttam néha csendgyakorlatnak nevezett gyakorlókat, így viselkedtek, tele voltak kommunikációval. Nem kellett színjátszó körbe menni, elég volt betekinteni ebbe a csendgyakorló, elvonuló közösségbe. Aztán a jegyzetek ugyebár. Hát ez sok minden, de nem csend. Nem az elme csendje. Ha az elméd csordultig tele van mindenféle állandóan fölmerülő érzelmekkel, és megpróbálsz kascha maunát végezni, hát akkor bizony megbetegszel. Tehát éppen ezért rövid csendidőszakokat gyakorolhatunk önállóan, de hosszabbakat csakis vezető irányítása alatt, aki látja, hogy mikor törnek fel bennünk az érzelmek, és tud ebben segíteni."

7. HÉT
2. NIJÁMA -SZANTÓSA
 


Swámi Ráma: A jóga útjai c. könyvből részlet

A szantósa, a megelégedettség az elmének egy olyan állapota, amely nem függ a társadalmi helyzetünktől, az anyagi birtokainktól vagy a vagyonunktól. Egy koldus például ugyanolyan elégedett lehet, mint bárki más. Valójában néhány világról lemondott ember jóval elégedettebb a királyoknál, az elnököknél vagy a világ vezetőinél. Az emberi vágyakat sohasem elégítik ki a világi ragaszkodások, és ha egy vágy beteljesül, egy másik jelenik meg. Ezek a vágyak folyamatosan zaklatják és izgatják az elmét, amely így nem tud békében maradni, megnyugodni. A szantósa kifejlesztésével azonban minden körülmények között a nyugalom és a harmónia állapotában tudunk maradni.

A megelégedettség szót azonban nem szabad összetéveszteni a tunyasággal, és nem szabad, hogy az önfejlesztés és önkiteljesedés érdekében végzett erőfeszítésink feladására ösztönözzön bennünket. Az elégedetlen ember passzív marad, és az élete értelmetlenné válik. Aki elégedett, az kötelességtudóan végzi feladatait, és mindig másokat szolgál. Az az ember, aki nem elégedett, sohasem lehet jó a szolgálatban. A céljain elérése érdekében tett erőfeszítéseink tekintve sohasem szabad megelégedetté válnunk, de mégis elégedettnek kell lennünk. Ha valaki őszinte erőfeszítéseket tesz a célja eléréséért, és még sem szüreteli le a várt gyülömcsöket vagy sikert, akkor is meg kell tanulnia elégedettnek lenni. Emberi természetünkből fakad, hogy küzdünk bizonyos célokért, és sokszor még őszinte erőfeszítés esetén sem érjük el kívánt céljainkat. Az elégedettség az elme ilyen állapotában jelenik meg. Az elégedettség nagy erény, amelyet kifejleszthetünk a mindennapokban. Ha őszinte erőfeszítéseink kötelezettségérzetből és őszinte szolgálatból fakadnak, nem pedig elégedetlenségből vagy tetteink gyümölcseinek elvárásából, akkor az elégedettség megjelenik. Az elégedettség minden jólét és vagyon legnagyobbika. A tanítványok gyakran kiábrándulttá és csalódottá válnak, ha nem érzékelik az előrehaladás jeleit. Az elégedettség a legnagyobb vagyon, amelyre csak szert tehetünk, s amely megszabadít minden szorongástól és nyugtalanságtól.

Swámi Véda Jóga szútrák szeminárium, 2011, részlet

"A szantósa, az elégedettség. Mint ahogyan azt az aparigraha esetében beszéltük, az érvényes ide is. Az aparigrahát, tehát a nem megragadást, a nem birtoklást, nem tudjuk anélkül gyakorolni, hogy ne lenne meg bennünk a belső elégedettség elmeállapota. Tehát ilyen értelemben az aparigraha külsődleges cselekvés. Amely külsődleges cselekvés nem történhet meg a szantósa belső állapota, megelégedettség nélkül. És honnan fakad ez megelégedettség? Hát először is végiggondolod, hogy mi az a legkisebb mennyiségű fizikai kényelem, és birtoktárgy tulajdon, amelyre szükséged van. És annyival megelégszel. Oké? Ez lenne a szantósa."